Borsodi Vadász - Article Site

 

Regionális favágóverseny és megyei vadásznap, Bükkzsérc 2019. augusztus 31.

Létrehozva: 2019-09-03

Talán az idei év legmelegebb napjával örvendeztette meg az időjárás az idei erdész-vadász ünnepet Bükkzsércen, ahol immár IX. alkalommal került megrendezésre a STIHL Országos Fakitermelő Bajnokság regionális fordulója, a B.-A.-Z. megyei Vadásznappal együttesen.

A hagyományok szerint elsőként ökumenikus istentiszteleten vettek részt a jelenlévők. Ezt követően dr. Székely László az Észak-magyarországi Vadászszövetség elnöke, Vasas Csaba Bükkzsérc község polgármestere és az Andreas Stihl képviseletében Gémesi József köszöntötte a vendégeket, majd Tállai András a Parlamenti Államtitkárság miniszterhelyettesi feladatokat ellátó államtitkára nyitotta meg a vadásznapot.

A köszöntők után kitüntetések átadása, majd az ifjú vadászok avatása következett. Reggel kilenctől este tízig szünet nélkül folyamatosan zajlottak a programok. Több, mint húsz főzőcsapat mérte össze a tudását, kiknek sátra előtt trófea bemutatókat is meg lehetett tekinteni. Mindezeken, illetve a favágóversenyen túl látható volt lovas rönkhúzás, rönkátvágó verseny és nem maradhatott el a Stihl Timbersports bemutató sem. A programok között solymász-, illetve vadászkutyás bemutató, valamint szarvasbőgő-, vadhívó bemutató és természetesen a vadászvásárosok is megtalálhatók voltak.

Az eredményhirdetés után a színpadon az Öcsödi Hagyományőrző és a Zsérci Summás Népdalkör, majd pedig az Apostol együttes élő koncertjére szórakoztatta a kitartó közönséget.

  oldaltérkép